MVGYOSZ hírlevél 47. szám 2019.10.05. Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!

Az MVGYOSZ érdekképviseleti tevékenysége

Üléseztek az MVGYOSZ küldöttei  2019. október 4-én üléseztek az MVGYOSZ tagegyesületeinek küldöttei.  Két  fontos kérdésről döntöttek. Mindkét esetben az alapszabály módosítása  volt szükséges. Ezt követően pedig az aktuális kérdésekről számolt be az  MVGYOSZ elnöke és munkatársai. SZK  TOVÁBB A RÉSZLETEKRE

Ismét banki kérdések

A  szövetség egyeztetést kezdeményezett a Magyar Nemzeti Bank, valamint a  Bankszövetség részvételével a látássérült ügyfelek ügyintézés során  tapasztalt problémáinak, valamint az ezek kezelését, megoldását célzó  javaslatok megvitatása érdekében.  Megkeresésünkre  a válasz is megérkezett, melyben ígéretet kaptunk arra, hogy az ősz  folyamán a Magyar Nemzeti Bank az általunk kezdeményezett témákban  megszervezi a személyes egyeztetést. Minthogy a várható egyeztetéseknek  is köszönhetően a közeljövőben ez a téma remélhetőleg gyakran kerül majd  terítékre, úgy gondoltuk, talán hasznos lehet egy részletesebb  tájékoztatással feleleveníteni, mit is tartalmaz valójában a Magyar  Nemzeti Bank fogyatékos ügyfelekkel kapcsolatos bánásmódról szóló  4/2017. (III.13.) számú ajánlása, azaz konkrétan melyek azok a pénzügyi  szolgáltatókkal szembeni követelmények, melyeket a fogyatékos ügyfelek  joggal várhatnak el ügyintézéseik során. Mindenek előtt érdemes  tisztázni, hogy az ajánlás hatálya nemcsak a bankokra, hanem mindazon  szervezetekre kiterjed, amelyek felett a Magyar Nemzeti Bank  felügyeletet gyakorol (biztosítók, lakástakarék pénztárak, befektetési  vállalkozók, stb.). Alább tehát az ajánlás fontosabb pontjait ismertetjük, ezúttal természetesen elsősorban a látássérült ügyfelekre koncentrálva.  TOVÁBB A RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓRA

Az MVGYOSZ rendezvényei  A Fehérbot nemzetközi napja 2019. október 14.  A  vak és gyengénlátó emberek társadalmi részvételének erősítése  megköveteli, hogy az érdekképviselet a felnövekvő generációkra különös  figyelmet fordítson.  A  társadalmi integráció első fontos színtere a nevelés-oktatás  intézményrendszere, ezért a Fehérbot nemzetközi napján 2019-ben a  látássérült diákok köz- és felsőoktatásban való egyenlő esélyű  részvételére irányítjuk a szakma és a sajtó figyelmét. A  Fehérbot nemzetközi napját egy nappal megelőző sajtónyilvános eseményen  nemcsak az MVGYOSZ látássérült diákokat segítő “A jövő kilátásai” című  projektjének legfrissebb fejleményeiről számolunk be, hanem egy  különleges kiállításra is hívjuk vendégeinket, mely a vak és gyengénlátó  diákok oktatását segítő izgalmas és különleges eszközök tárházába enged  betekintést és ad tippeket diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak és  döntéshozóknak egy befogadóbb oktatási környezet megvalósításához. Emellett,  hagyományainkhoz híven, azon személyek kitüntetése sem marad el, akik  az elmúlt években a látássérült emberek társadalmi integrációját  kiemelkedő munkájukkal támogatták.  TOVÁBB A RÉSZLETES PROGRAMRA     Rendhagyó Egyesületi Elnökök Tanácsa  Az  MVGYOSZ kezdésként szeretné elérni, hogy a bevett „érzékenyítés” és  „érzékenyítő programok” helyett használjuk innentől a „szemléletformáló”  kifejezést, ez ugyanis sokkal tágabb kategória, másrészt jobban  kifejezi, amit valójában mondani szeretnénk vele.  Nem  érzékenyebbé akarjuk tenni az embereket a látássérült emberek felé,  hanem egy olyan világot teremteni, ahol biztonságban, méltósággal és  komfortosan élhet minden ember, függetlenül attól, hogy látó vagy  látássérült. Ehhez társadalmi szemléletformálásra van szükség, melybe a  fogyatékos emberek szemléletének formálása ugyanúgy beletartozik, mint  az ép embereké. Különféle vélemények, víziók és tapasztalatok hangzottak  el az összejövetelen, de az alábbiakban mindannyian megegyeztünk: olyan  világban szeretnénk élni, ahol elfogadással, és nem sajnálattal  fordulnak a látássérült emberek felé, ahol a fogyatékos személyek a  társadalom aktív tagjai, akiknek számít a véleménye. Segíteni nekik a  hétköznapokban egy lehetőség, de nem automatikus, hogy szükségük is van  rá. Szeretnénk  lebontani a látássérültekkel kapcsolatos pozitív és negatív  sztereotípiákat, és mindenki számára élhető társadalmat teremteni, ahol a  fogyatékos emberek átlagemberekké válhatnak.  TOVÁBB A RÉSZLETEKRE

Kölyöknevelési nap Csepelen  Köszönjük, hogy ennyien eljöttek a szombati Kölyöknevelési napra. Nagyon  sokan voltunk! Az összes tervezett programot megtartottuk, és a  tájékoztatók végeztével az érdeklődők egy jelentős része jelentkezett is  kölyöknevelőnek, így már a hamarosan születendő alom kölykei is  befogadóra találtak. Mindenkire, aki jelentkezett nevelőnek, egy nagy és  izgalmas feladat vár hamarosan. Köszönjük, hogy részesei lesznek a jövő vakvezető kutyái kiképzésének! Schiff Mónika  A VKK vezetője

Az MVGYOSZ hírei  Mi történt a kutyaiskolában?  Nagyszerű közlekedésbiztonsági vizsgát tett Benedek Zoltán Rylie nevű vakvezető kutyával. Nagyon kemény, budapesti, belvárosi forgatagban! Gratulálunk a párosnak! Köszönjük Lengyel Zitának és Odus Dánielnek a nevelőmunkát! Vizsgabírók: Bernáth Zsóka, Nyíriné Marcsi és Rózsa Kata. Kiképző: Németh Ágnes. Schiff Mónika  A VKK vezetője     Az MVGYOSZ nemzetközi hírei  Nyilvános konzultáció – Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010-2020  Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt hirdetett az Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010-2020 tárgyában.  A konzultáció célja az, hogy a bizottság megismerhesse az uniós  polgárok véleményét az Uniós fogyatékossági stratégia következtében  történt vagy meg nem történt változásokról, illetve a jövőbeni  hangsúlyokról. Brüsszeli visszajelzések szerint Magyarországról nagyon  kevés válasz érkezett eddig. A  konzultáció 2019.október 23-án zárul. Az MVGYOSZ az Európai  Fogyatékosságügyi Fórum (EDF) és az Európai Vakok Szövetsége (EBU)  kérését is tolmácsolja akkor, amikor azt kérjük, hogy lehetőleg minél  több látássérült, illetve egyéb fogyatékossággal élő személy töltse ki a  magyar nyelven is elérhető kérdőívet. Az  MVGYOSZ kérésére az INFOALAP megvizsgálta a kérdéses weboldalt és nem  találtak súlyos akadálymentességi problémát rajta. Szakmai álláspontjuk  szerint képernyőolvasó programmal kitölthető az Európai Bizottság  nyilvános konzultációs kérdőíve. A  weboldalak használatában kevésbé jártas felhasználók részére az űrlap  kitöltésének megkönnyítéséhez készített rövid útmutatót a tovább az  útmutatóra gomra kattintva lehet letölteni. Az online kérdőív linkje a tovább a kérdőívre gomra kattintva érhető el. Előre  is köszönjük mindazoknak a segítségét, akik a kérdőív kitöltésével  hozzájárulnak ahhoz, hogy az Európai fogyatékosságügyi stratégia  2010-2020 további sorsa a vakok és gyengénlátók érdekeinek  figyelembevételével is történjen. Ollé Attila  nemzetközi referens  TOVÁBB AZ ÚTMUTATÓRA  TOVÁBB A KÉRDŐÍVRE

 

Részletes tájékoztatás segítőkutyával való repülős utazásról  A  Wizzair levélben tájékoztatta az MVGYOSZ-t, hogy módosította a  honlapjukon elérhető tájékoztatást a segítőkutyával való repülésről, így  átláthatóbbak a kutyával való utazás feltételei.  Az  Egyesült Királyság összetett követelményrendszert támaszt a kutyák  repülőn való szállításával szemben, de legalább most már ennek minden  pontja ismert, így aki oda utazna vakvezető kutyával, az utazás előtt  minden szükséges információról előre tájékozódhat.  TOVÁBB A RÉSZLETEKRE

Az MVGYOSZ szolgáltatásai  Fontos a vakvezető kutyák utógondozása  Amikor  a látássérült emberhez kerül a kutya, az állat megbízható, tökéletesen  ki van képezve a feladatra, amit el kell látnia, tudja, hogyan  viselkedjen emberek között, tömegközlekedésen, munkahelyen.  Viszont  hiába tűnik úgy, hogy szuper képességekkel rendelkezik – ugyanolyan,  mint bármilyen kutya: attól, hogy egyszer be lett tanítva, nagyon könnyű  elrontani. A  legtöbbet azzal teheti a gazdi a kutya jólétéért és boldogságáért, ha  betartja a képzésen tanultakat a szeretetkapcsolat megtartásával, de nem  hagyja „elkanászodni” az ebet, hanem mindig megköveteli tőle a  fegyelmet.  TOVÁBB A RÉSZLETEKRE

Akik a távolból helyettünk látnak – Bemutatkoznak a Távszem operátorok  Beszélgetés Nyeverecz Veronika Távszem operátorral  „A  Távszem legidősebb munkatársa vagyok, 62 éves nagymama, egy 13 éves  fiúunokám van. Véletlenül kerültem az MVGYOSZ-be, legalábbis ezt hittem  elsőre, de mára azt gondolom, ez az én „jutalom játékom”, 61 évesen új  embereket, új élethelyzeteket, új munkát ismerhettem meg, és egy olyan  közeget, amit korábban nem ismertem, a vakok világát. Úgy gondolom, az  otthoni segítő munkám méltó folytatása a Távszem.”  TOVÁBB A BESZÉLGETÉSRE

Az MVGYOSZ segédeszközboltjának kínálatából  Újdonságunk  a nyomógombos telefon. Heti ajánlatunkban pedig kínálunk: fejhallgatót,  szkennelő állványt, adatkábelt és ébresztőórát. Végül pedig takarékos  ajánlatunkban felhívjuk olvasóink figyelmét a közlekedést segítő  távirányítóra.  TOVÁBB AZ ÚJDONSÁGOKRA  TOVÁBB A HETI AJÁNLATOKRA  TOVÁBB A TAKARÉKOS AJÁNLATRA

Fantasztikus történetek, krimi a Bodor Tibor Hangoskönyvtárban  170  éve elhunyt Edgar Allan Poe amerikai költő, novellista, szerkesztő és  kritikus, a romantika korának egyik legfontosabb szerzője. (1809. január 19. – 1849. október 7.) Edgar Allan Poe: Az elveszett lélegzet  Korunk  legerőteljesebb írója azt ábrázolja, miként férkőzik az értelembe az  abszurd, és miként irányítja iszonyatos logikával. „(…) de hát  hozzátartozik az emberi természet romlottságához, hogy elveti a  kínálkozót és készet, s fut az után, ami távoli és kétes.”  TOVÁBB AZ AJÁNLÓRA

Állatgyógyászatról a Louis Braille Könyvtárban  Október 7 Az állatok világnapja David Taylor: Vadállatok orvosa  David  Taylor egyike a kevés számú független állatorvosoknak, akik egzotikus  állatok gyógyítására specializálódtak; állatkertek, delfináriumok,  szafari parkok állandó tanácsadója. Könyvében izgalmasan írja le a  sokrétű munkája közben szerzett élményeit, tapasztalatait. „Mi a teendő,  ha egy felbőszült és rendkívül veszélyes hím csimpánz nekünk ront? Matt  megesküdött, hogy egyszer, amikor ilyen helyzetbe került, egy  szempillantás alatt letolta a nadrágját, és kidugta a fenekét, imigyen  utánozva a csimpánzbehódolást. Be is vált. Mint az várható volt, a  csimpánz felismerte ezt az „OK, megadom magam, te vagy az úr!” jelzést,  és megállt. Remélem, hogy ha valaha ilyen kínos helyzetbe kerülök, nem  akad el a cipzáram!”  TOVÁBB A KÖNYVAJÁNLÓRA

Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket!

A hírlevelet szerkesztette: Sztakó Krisztina, Sebesi Éva, Szabó Gergely

 

Vakon megbízhat bennünk!