Információk

Zárás

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01586 „Ép testben épen szem-lélek” projekt végetért.

Az összes program sikeresen megvalósult és elérte a kívánt célokat. A témanap során a résztvevők aktívan részt vett a programokban és jól érezték magát. A Fehérbotnapi rendezvény nagyszerű hangulatban zajlott és sok érdekes beszélgetés folyt.

Az Adó 1% kérése

Adó 1 %
Kedves Ismerőseink! Az alábbi támogatási lehetőséget ajánljuk figyelmetekbe: Az adó 1%-od fontos nekünk! Minden egyes forinttal a látássérült személyek segédeszköz ellátását támogatod, az életminőség javítást segíted. Amennyiben nem rendelkezel az egy százalék felajánlásáról, úgy az összeg az állam pénztárába kerül, mint befizetett adó. A felajánlás Neked semmibe sem kerül,

Fehér Bot Napi Rendezvény – a közösség ereje

“Ünnepeljünk együtt azért is, mert október hónapban kicsit több figyelmet kapunk, és azért is, mert van egy jó közösség, aminek a részei lettünk!”-Dányádiné Molnár Cecília (elnök)

A Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete szervezésében Fehér Bot napi rendezvényt tartott a Hotel Dorottyában 2021.10.21-én.

Léleksimogató találkozó Patcán

A Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete immáron harmadik alkalommal rendezett összejövetelt, a patcai Katica-tanyán, látássérült tagjaik és kísérőik részére.

“A pandémia miatt sokáig nem tudtak összejönni, de szombaton 100 látássérültet, illetve kísérőiket látták vendégül a patcai Katica tanyán a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesület szervezésében.

Kiemelt

AKTUÁLIS NYITVA TARTÁS

A VGYSME Irodája Kaposváron a Pécsi utca 2.szám alatt, az alábbi nyitva tartással várja a látássérülteket, ügyfeleiket és az érdeklődőket:

Hétfő-Csütörtök:       8:00-16:00

Péntek:                       8:00-14:00

Online ügyfélfogadás  8:00-12:00

Elérhetőségeink:

Telefonszám:+36 82 319 229,+36 30 505 99 81

Facebook:       Somogyi Vakok

Honlap:           https://somogyivakok.hu

E-mail:            info@somogyivakok.hu

MVGYOSZ küldöttgyűlésen való részvétel

A VGYSME tagsága által megválasztott küldöttek, részt vettek a pandémia miatt elmaradt budapesti országos küldöttgyűlésen. Bővebb tájékoztatás az alábbi cikkben található linken. “Augusztus 26-án, 79 jelen lévő tagegyesületi küldött részvételével tartotta meg a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a pandémia miatt tavasszal elhalasztott küldöttgyűlését a Vakok Általános Iskolája reprezentatív Nádor Termében.

Egyesületünk a SOMOGY TV-ben

Hogy milyen is az élet a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének, Pécsi utcai irodájában? Kik segítik a Sorstársakat és a Tagokokat ? Milyen eszközök és szolgáltatások könnyíthetik meg a mindennapjaikat?
Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattok a
Somogy TV által készített 3 perces ismertető kisfilmben!