Kedves Olvasóim!
Szeretnék elnézést kérni azért, mert ilyen sokáig nem jelentkeztem. Az az időszak, amiről most írni fogok, nekem nagyon érzelemdús volt és sok kihívás elé állított engem és a családomat is. Utólag már látom, hogy nem is volt olyan nehéz megírnom ezt a részt.
Mint az előző rész végén említettem, sok új élménnyel, de viharos érzelmi állapotban tértem haza. Egyeseknek furcsa lehet, de az érzelmi kettősség sokáig megmaradt. Sokan nagy szabadságról és kitörő örömről számoltak be korábbi olvasmányaikban hazatértük után, de nekem előjött a negatív oldal is, ha valami balul ütött ki.
Eltelt két hónap és én sokat tervezgettem magamban. A család többi tagjában is egyre inkább tudatosodott a tény, hogy közel van már Reena felkészítésének vége. Október elején hívott a kiképzője, hogy levizsgáztak és viszonylag hamar fel kellene mennem az egy hetes átadó tanfolyamra. Sok időm nem volt gondolkodni,
Egy hét sem telt el és csörgött a telefon. A Csepeli vakvezető kutyaiskola vezetője elmondta, a szakmai döntésük értelmében megkapom a lehetőséget arra, hogy Reenával jobban is megismerkedhessek. Erre jó alkalom kínálkozott, mert a kiképzője szabadságra ment. A kutya maradhatott volna a kennelben, vagy a kölyöknevelőjénél,
