Kijelenthetjük, hogy a hétköznapokban a közlekedés jelenti a látássérültek számára a legnagyobb kihívást. Egy ideális világban a látásukban sérült emberek egyenrangú módon, szabadon közlekednének, és ugyanúgy részt vennének a társadalom vérkeringésében, akár a látók.
Ehhez az idilli állapothoz a környezetnek a látássérültek igényeihez való alakítása szükségeltetne. Bár a körülmények napjainkban még korántsem tökéletesek, szerencsére már az akadálymentes közlekedés számtalan formájával találkozhatunk.
Ilyenek például a hang alapú jelzések. A hangos forgalmi jelzőlámpák jellegzetes hangjukkal, míg a tömegközlekedési eszközökön a megállóhelyek, illetőleg az ajtók nyitásáról, zárásáról hallható információval támogatják a tájékozódást.
A fizikális jelzések közé a „taktilis”, azaz vezetősávos járófelületek tartoznak, melyek fehérbottal érzékelhető, „tapintható” mintázatukkal segítenek.
Egyesületünk igyekszik odafigyelni arra, hogy az akadálymentesítés megyénkben elfogadhatóan működjön, ezért az Általatok is küldött visszajelzéseket az esetleges meghibásodásokról – továbbítja az illetékesek felé.
Ilyen problémát jeleztek Nagyatádról a kihelyezett pollerekkel kapcsolatban. Itt a látássérültek számára az jelentett akadályt, hogy a pollerek (melyek arra hivatottak, hogy az autók elől zárjanak el bizonyos területeket) azonos színűek voltak az útburkolattal. Ez a nem bottal közlekedő aliglátók, gyengénlátók számára jelent veszélyt.
Az akár balesetet is okozó kellemetlenségről egyesületünk tájékoztatta az illetékeseket, és azóta a helyzet már rendeződött – a pollerek felső része narancsárgára lett átfestve.
Időközben hasonló ügyben megkerestük a Kaposvári Polgármesteri Hivatal illetékeseit is, a Petőfi téren elhelyezett, útburkolattal azonos színű pollerek miatt. Itt ígéretet kaptunk arra, hogy változtatnak a helyzeten.
Időközben tudomásunkra jutott, hogy Kaposváron a belvárosban az akusztikus jelzőlámpák sem működnek megfelelően. Természetesen ezt az észlelést is tovább adtuk kompetens személyeknek.
Csak remélni tudjuk, hogy isten malmai nem is olyan lassan őrölnek, és a türelem nem rózsát, hanem jól észlelhető pollereket, és teljes akadálymentesítést terem.