Változások a fogyatékosok által igénybevehető parkolókártyával kapcsolatban

A mozgáskorlátozott parkolókártyával kapcsolatos változásokról:

Megváltoznak a mozgáskorlátozottakra vonatkozó parkolási szabályok
Az új jogszabályi előírások egyrészt enyhítik a mozgáskorlátozottak
parkolási lehetőségeit, megpróbálják megnehezíteni a visszaéléseket,
másrészt módosítják
a parkolási igazolványok kiadására és nyilvántartására vonatkozó egyes
rendelkezéseket is – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzervizkülső
szakértője. Bevezetik még az elektronikus ügyintézés lehetőségét az elveszett, ellopott, vagy megsemmisült igazolvány cseréjére, illetve az igazolványon szereplő adatok változásának bejelentésére, és rövidülnek az ügyintézési határidők is – jelezte dr. Szabó Áron.

A legfrissebb jogszabályi változások egyrészt a jelenlegi körülmények könnyítését, másrészt a visszaélések megnehezítését célozzák. A korábbi szabályok alapján csak konkrét – mozgásukban, közlekedő képességükben súlyosan korlátozott – személyek részére lehetett kiállítani parkolási
igazolványt. A KRESZ által biztosított parkolási kedvezményeket pedig saját maguk,
vagy az őket szállító jármű vezetője vehette igénybe, amennyiben a parkolási igazolványt megfelelően (a szélvédő mögé, látható előlappal) elhelyezte a
járműben. Azonban a 2013. augusztus 1-től érvényes szabályok alapján
már bizonyos szervezetek is igényelhetnek ilyen igazolványt – hangsúlyozta a D.A.S. JogSzerviz
szakértője.

Kedvezmény egyes intézményeknek

Azokról az intézményekről van szó, akik bizonyos betegségek és
fogyatékosságok (például vakság, autizmus, mozgásszervi fogyatékosság)
miatt magasabb összegű családi pótlékra jogosult személyek ellátását, oktatását, nevelését végzik. Lehet ez főtevékenységként a meghatározott fogyatékosságban szenvedők oktatását végző speciális iskola, különleges gyermekotthon, átmeneti otthon, nevelői hálózat. Az új szabály alapján tehát nem szükséges a gyermekek részére
külön-külön igazolványt igényelni a parkolási kedvezmények igénybe
vételéhez, hiszen szállításukat jellemzően az intézmény gépjárművei végzik. Természetesen a kedvezményekkel az intézmények járművei is csak akkor élhetnek, ha éppen a most említett kedvezményezett személyeket
szállítják. Milyen kedvezményekről is van szó? Ám melyek is azok a kedvezmények, amelyeket a KRESZ a mozgáskorlátozottak igazolványát használó személyeknek biztosít? – tette fel a kérdést
dr. Szabó Áron, aki szerint elsősorban is érdemes egy közkeletű félreértést eloszlatni.
Az igazolvánnyal sem lehet bárhol, megállni, parkolni. Megállni tilos tábla hatálya alatt például semmiféle kedvezményre nem jogosultak a mozgásukban korlátozott személyek, amennyiben ilyen helyen megállnak, várakoznak, ugyanaz a szankció vonatkozik rájuk, mint bármely más járműre. Várakozni tilos tábla hatálya alatt viszont már – egy kivételtől eltekintve – várakozhatnak. Ez a kivétel a kijelölt rakodóhely, ahol még a parkolási igazolvánnyal sem szabad megállni a jelzett időszakban.

Behajtás és várakozás

A mozgásában korlátozott személyt szállító jármű behajthat lakó- és pihenő övezetbe, gyalogos és kerékpáros övezetbe és olyan területre is
– amennyiben úti célja ott van vagy csak azon keresztül közelíthető meg
– ahová mindkét irányból behajtani tilos tábla, vagy gépjárművel, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, valamint járműszerelvénnyel behajtani tilos tábla tiltja a behajtást. Ezekben az övezetekben a jármű várakozhat is.

Ezen felül természetesen a parkolási igazolvánnyal meg lehet állni és várakozni a mozgáskorlátozott személyt szállító jármű részére fenntartott, táblával jelölt várakozóhelyen és – tábla és útburkolati jel engedélye hiányában – a járdán is, ha legfeljebb a járda felét foglalja el a jármű, a gyalogosok részére legalább 1,5 méter széles sáv marad, valamint a jármű tengelyterhelése nem haladja meg az 1000 kilogrammot.

Októberi módosítások

További változás, hogy a járási hivatalokon kívül már a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala is eljárhat az igazolványokkal kapcsolatos eljárásban.

2013. október 1-jét követően újabb jogszabály-módosítás alapján megváltoznak a parkolási igazolványok kiadására és nyilvántartására vonatkozó bizonyos rendelkezések, például bevezetik az elektronikus ügyintézés lehetőségét az elveszett, ellopott vagy megsemmisült igazolvány cseréjére, illetve az igazolványon szereplő adatok változásának bejelentésére. A módosítás folytán a jogszabály 15 napban határozza meg az ügyintézési határidőt, lerövidítve ezzel az általános 30 napos tartamot -hívta fel a figyelmet végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

2013 augusztus 29.

www.origo.hu/jog/lakossagi/20130820-megvaltoznak-a-mozgaskorlatozottakra-vonatkozo-parkolasi-szabalyok.html

Vakon megbízhat bennünk!