2017.10.05-én érzékenyítést tartottunk a Pécsi utcai általános iskolában

A programon 2. 3. és 4. osztályos tanulókkal találkoztunk, összesen mintegy 50 fővel. A gyerekek aktívak és érdeklődőek voltak.
Kirakós játék letakart szemmel

Elnökünk minden osztálynak röviden elmondta, hogy honnan érkeztünk és miért vagyunk ott, majd Szabó Debóra tájékoztatta a tanulókat a vakvezető kutyákkal kapcsolatos alap dolgokról. Amint beléptek a gyerekek az ajtón, a kutya volt az, aminek megörültek és kérték, hogy had simogathassák majd meg.

A munkatársak megmutatták konyhai, beszélő és digitális segédeszközeinket, majd kipróbálhatták a különböző szembetegségeket szimuláló szemüvegeinket. Megtapasztalhatták, milyen érzés látássérültként az aláírás és a rajzolás. Megismerkedhettek a Braille írás alapjaival és örömmel kipróbálták az írógépet is. Lefedett szemmel meg kellett oldaniuk pár feladatot, hogy a teljes vakság érzésével is szembesülhessenek. Ezek közé tartozott a tárgyak, termények és illatminták felismerése, és a fehér botos közlekedés kipróbálása. Motiváltuk őket, hogy más érzékszerveikre is figyeljenek. Erre szolgáltak a hang és tapintás alapján történő párosítós játékok. A vak vacsora fogalmából kiindulva bevezettünk egy iskolában is jól megoldható feladatot, a kenyérkenést. A gyerekek választhattak a vaj és a kakaókrém közül. A megkent kenyeret elfogyaszthatták és távozáskor mindenkit egy szelet csokoládéval jutalmaztunk meg.

Az utolsó csoport létszáma miatt, maradt idő a vakok számára oly kedvelt sportra, a csörgő labda kipróbálására is. A pedagógusok kedvesek és segítőkészek voltak, figyeltek arra, hogy a gyerekek mindent kipróbálhassanak. A Braille írás kifejezetten érdekelte őket és sok más, a teljes vaksághoz kapcsolódó kérdésük is volt.

Vakon megbízhat bennünk!